Az ország minden második településén megtalálható hálózat boltjai közül immár ezer kapcsolódik az országos központ integrált rendszerére, amivel jelentősen növelték az üzletek hatékonyságát. A Coop-csoport az elmúlt években összesen 5 milliárd forintot fordított informatikai fejlesztésekre.
Coop: ezer bolt az integrált kereskedelmi rendszerben
Az ország minden második településén megtalálható hálózat boltjai közül immár ezer kapcsolódik az országos központ integrált rendszerére, amivel jelentősen növelték az üzletek hatékonyságát. A Coop-csoport az elmúlt években összesen 5 milliárd forintot fordított informatikai fejlesztésekre.
A Coop-csoport az ország legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánca, hazánk 1650 településén összesen 2800 boltot üzemeltetnek franchise-rendszerben. A csoport tagjai egy többszintű szervezetben kapcsolódnak: az országos központ alatt öt régióban működnek a logisztikáért felelős vevőközpontok (az egykori ÁFÉSZ-ek).
A Coop üzletlánc közel egy évtizede nagyszabású informatikai fejlesztésbe kezdett, amelynek eredményeként eddig több mint 5 milliárd forint értékű beruházást hajtottak végre. Ennek részeként a Coop központi szervezete SAP integrált vállalatirányítási rendszert vezetett be a raktári feladatok támogatására.  Ehhez kapcsolódóan a Laurel informatikai cégcsoport webes felületen működő, egységes kereskedelmi rendszert fejlesztett a bolthálózat számára, amely közös cikktörzset és egységes Oracle adatbázist használ. – tudtuk meg Bessenyei Istvántól, a Laurel ügyvezetőjétől. Hozzátette: a környező országokban sehol sincs példa ilyen nagyságrendű integrációra, amelynek nagyságát az is érzékelteti, hogy három éven keresztül a Laurel mintegy 40 szakembere dolgozott az integráción.
A Coop Hungary Zrt. vezérigazgatója, Murányi László egy, a héten átadott új bolt megnyitása alkalmából jelentette be, hogy immár ezer bolt csatlakozik az ország egyik legnagyobb kereskedelmi-informatikai rendszeréhez. A Coop közleménye szerint ma már az üzlethálózat tagjainak több mint fele lehet részese a rendszernek, a további fejlesztések révén a cél, hogy a következő években több száz további üzletet vonjanak be a közös informatikai hálózatba, és a szoftveres fejlesztés révén  is bővítsék a szolgáltatások körét. A csoport 15 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik a magyar kiskereskedelmi piacon, az idén a múlt évi 510 milliárd forinthoz hasonló árbevétellel kalkulálnak.
Murányi László az MTI-nek úgy niylatkozott: a kedvezőtlen piaci körülmények ellenére is folytatják a Coopoknál a megkezdett fejlesztéseket, a boltmegújítási programot, az integrált informatikai rendszer fejlesztését, valamint a törzsvásárlói kártya bevezetésével összefüggő feladatok megvalósítását. Ezekre a programokra összesen mintegy 2,5-3 milliárd forintot fordítanak. Tavaly a Coop-csoportnál 3 milliárd forint körüli összeget költöttek fejlesztésekre.
A fejlesztés eredményeként amint egy vonalkódot leolvasnak a pénztárgépnél, a termék értékesítési információi azonnal a nyilvántartásba kerülnek. A vásárlók ennek köszönhetően gyorsabb, nagyobb áteresztőképességű kasszákat, naprakész árakat és folyamatosan feltöltött polcokat kapnak. Leegyszerűsödött a beszállítók és a kereskedők kapcsolata is, az üzleteknek pedig könnyebb elkészíteni a forgalmi statisztikákat, bevezetni az akciókat és a szezonális termékeket.  .
A Coop-csoport az ország legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánca, hazánk 1650 településén összesen 2800 boltot üzemeltetnek franchise-rendszerben. A csoport tagjai egy többszintű szervezetben kapcsolódnak: az országos központ alatt öt régióban működnek a logisztikáért felelős vevőközpontok (az egykori ÁFÉSZ-ek).
A Coop üzletlánc közel egy évtizede nagyszabású informatikai fejlesztésbe kezdett, amelynek eredményeként eddig több mint 5 milliárd forint értékű beruházást hajtottak végre. Ennek részeként a Coop központi szervezete SAP integrált vállalatirányítási rendszert vezetett be a raktári feladatok támogatására.  

Ehhez kapcsolódóan a Laurel informatikai cégcsoport webes felületen működő, egységes kereskedelmi rendszert fejlesztett a bolthálózat számára, amely közös cikktörzset és egységes Oracle adatbázist használ. – tudtuk meg Bessenyei Istvántól, a Laurel ügyvezetőjétől. Hozzátette: a környező országokban sehol sincs példa ilyen nagyságrendű integrációra, amelynek nagyságát az is érzékelteti, hogy három éven keresztül a Laurel mintegy 40 szakembere dolgozott az integráción. 

A fejlesztés eredményeként amint egy vonalkódot leolvasnak a pénztárgépnél, a termék értékesítési információi azonnal a nyilvántartásba kerülnek. A vásárlók ennek köszönhetően gyorsabb, nagyobb áteresztőképességű kasszákat, naprakész árakat és folyamatosan feltöltött polcokat kapnak. Leegyszerűsödött a beszállítók és a kereskedők kapcsolata is, az üzleteknek pedig könnyebb elkészíteni a forgalmi statisztikákat, bevezetni az akciókat és a szezonális termékeket. 

Tovább fejlesztenek  A Coop Hungary Zrt. vezérigazgatója, Murányi László egy, a héten átadott új bolt megnyitása alkalmából jelentette be, hogy immár ezer bolt csatlakozik az ország egyik legnagyobb kereskedelmi-informatikai rendszeréhez. A Coop közleménye szerint ma már az üzlethálózat tagjainak több mint fele lehet részese a rendszernek, a további fejlesztések révén a cél, hogy a következő években több száz további üzletet vonjanak be a közös informatikai hálózatba, és a szoftveres fejlesztés révén  is bővítsék a szolgáltatások körét. A csoport 15 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik a magyar kiskereskedelmi piacon, az idén a múlt évi 510 milliárd forinthoz hasonló árbevétellel kalkulálnak.

Murányi László az MTI-nek úgy nyilatkozott: a kedvezőtlen piaci körülmények ellenére is folytatják a Coopoknál a megkezdett fejlesztéseket, a boltmegújítási programot, az integrált informatikai rendszer fejlesztését, valamint a törzsvásárlói kártya bevezetésével összefüggő feladatok megvalósítását. Ezekre a programokra összesen mintegy 2,5-3 milliárd forintot fordítanak. Tavaly a Coop-csoportnál 3 milliárd forint körüli összeget költöttek fejlesztésekre.
Már most vásárolhatnak a jövő áruházában a szolnokiak Pénztárca helyett már csak mobil kell a bevásárláshoz

Az egész Zuckerberg-birodalomban felcsavarják az MI-t

A Facebooktól a Ray-Ban Meta napszemüvegekig mindenhol munkába áll a közösségi polip nagy nyelvi modelljének harmadik generációja, amely többek között valós időben, gépelés közben generál képeket.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.